Száműzött őslakók

Taman Negara, Malájzia Nemzeti Parkja nem mindennapi természetvédelmi terület. A vegetáció és állatvilág nyújtotta látványosság sem mondható tipikusnak: bölények, vaddisznók, tapírok, elefántok, tigrisek, leopárdok, rinocéroszok élnek vadon és boldogan. Terjedelmét tekintve is tekintélyes, három állam osztozik rajta. Sajnos ez egyben a hátránya is, csaknem esélytelen megpillantani a nagyobb vadakat, akik a sötét dzsungel legmélyén élnek kerülve minden emberi kontaktust. Csakhogy nem ők a kizárólagos élőlények, akik rejtőzködő életvitelt folytatnak.. A parkban sétálva ugyanis Orang Asli (‘eredeti ember’) falvakba akadhat a látogató. Kik ők és hogyan élnek? Tíz házból álló telepeik egy-egy törzset jelölnek. A házak bambuszból és pálmalevelekből épülnek, rendszerint a folyóhoz közel. Ha betegség üti fel a fejét a közösségben, vagy valaki meghal, otthagyják a falvat és továbbköltöznek. Ez nem jár sok kellemetlenséggel, mivel három óra alatt megépítenek egy házat. Élelmet a dzsungel terméseinek gyűjtögetésével és mérgezett nyilaik segítségével szerzik, melyet jellegzetes fúvócsöveikkel juttatnak célba. Ez utóbbi hatékonyságáról annyit, hogy húsz méteren belül halálos a kisebb állatokra, ami elengedhetetlen, mivel az elhunytak lelke – beleértve a zsákmányállatokat – nem szenvedhet fájdalomtól.

Első lakosok

Antropológusok kimutatták, hogy az Orang Asli emberek a maláj félsziget legkorábbi telepesei. Már az első évezredben kereskedelmi kapcsolatban álltak Indiával és a környező maláj társadalmakkal. A dzsungel termékeit cserélték el sóra, késekre és különböző fémeszközökre, a törzsek egymás között pedig fúvócsövekkel üzleteltek. Az 1400-as években a maláj szultanátusok felemelkedése a törzsek tagjainak rabszolgaságba bocsátásával járt. Ennek hatására a megrettent túlélők a szárazföld belseje, a dzsungel rejteke felé menekültek, megszakítva a kapcsolatot a külvilággal.

Esélyek a modern világban

Nyílvánossággal kapcsolatuk nincsen, pedig számtalan érdekes történetet tudhatnak. Néhány önkéntes pénzt, időt és családi életet feláldozva a népcsoport jobb életkörülményeiért vette fel a harcot. A kézműves termékeiket és sz összegyűjtögetett felesleges nyersanyagot a fővárosban áruba bocsátják és a bevételt százszázalékosan visszaszolgáltatják nekik. Efféle tartós kapcsolatba lépni velük azonban kitartást igényel, mert az évszázadok során kiélesedett gyanakvó természetük. Rettentően babonásak, eredetileg animisták. Az animizmus különböző tárgyakban rejtőző szellemek létezésébe vetett hitet vallja, amelyeket olykor ki kell engesztelni vagy meg kell ajándékozni. Jelentős százalékuk keresztény, az angol gyarmatosítók hittérítő tevékenységének köszönhetően.
Minden irányból támadják őket
Az államszövetség árnyékában elszigetelt életmóddal fennmaradni azonban lehetetlen Több esetben történt meg, hogy a kormány leromboltatta a törzs falvainak keresztény templomait, olyan kifogásokra hivatkozva, hogy jogtalanul használják a földet. Az viszont teljesen megszokott, hogy az egyéb állami valláscélú építményeket pl. suraukat (imádkozószoba) emelnek ezeken a földeken. Számos falu igényelt víz és elektromosság szolgáltatást, de évek óta hiába várnak rá. A szomorú ebben az, hogy a szomszédos muszlim falvak a modern élet minden kényelmét megkapták heteken belül. A kormány szerint az a fajta életforma, amelyet az orang asli folytat, nem illik bele a már-már utópisztikusan letisztult Malajzia képbe, ezért azzal az indokkal, hogy jobban oda szeretne rájuk figyelni, a gyerekeket iskolába járatni, rendes ruhákba öltöztetni és nem utolsó sorban áttéríteni iszlámra házakat építettet nekik a város szélén, ahol elkezdhetik modern életüket. Örömmel fogadtak minden lehetőséget ami gazdasági és oktatási fejlődésükkel jár, de semmiképpen nem annak fejében, hogy cserébe el kell hagyniuk a földjeiket, kultúrájukat, vallásukat. Az eredmény az lett, hogy néhány napot töltöttek az új házaikban, majd feladták és visszaköltöztek a dzsungelbe és sosem tértek vissza.

Zsugorodó lakóhely

Malajzia dzsungeleinek nagy része nem védett, ezért az erdők száma a fakitermelés miatt rohamosan csökken. Mivel a fő bevételi forrás a pálmaolaj, az autópályák szélén, a városon kívül látható pálmaerdők mind esőerdők helyére ültetett telepek. Ezzel nemcsak a törzsek lakóhelyét, hanem a tágabb környezet ökorendszerét, biodiverzitását is tönkreteszik. Olyan emberek tudását felismerni és használni az ültetésben és a természetet érintő/romboló tervekben, akik ősidők óta ebben a környezetben élnek, és az erőforrásokat hasznosan használják, helyesebb irány volna. Mindezt minél gyorsabban, mert különben elvész az az ősi információ, amelyet a földdel való mindennapi kapcsolatuk során szereztek meg.

A fotókat Weronika Rudkiewicz készítette.