Pasar Malam

Végre vasárnap levittem a magammal a fényképezőgépet a helyi piacra. Na nem eladni, csak használni: ez a legszínesebb jelenség itt. Ha valaki a hétköznapokba szeretne észrevétlenül belelátni, azt hiszem a Pasar Malamban mutatja meg a térség az igazi arcát. A kiejtése [pazár málám]. Annyi már ragadt rám a maláj nyelvből, hogy ezt a két szót szótár nélkül is le tudom fordítani: a 'pasar' a piac, mint az arab területek 'bazaar'-ja, onnan vették át az elnevezést. 'Pasar Seni' már írtam róla, az volt a kézműves piac, a 'seni' művészetet jelent. A 'malam' az éjszaka, így köszönnek jó éjszakát: 'Selamat malam!' Na ennyit a nyelvórából, mindenki írja le a szótárfüzetébe és ismételgesse a szavakat:)
Az éjszakai piac itt fogalomnak számít, teljesen természetes, hogy a maláj anyuka a maláj kisgyerekével este 8-kor elindul a piacra bevásásrolni, Valószínűleg a nappali hőség miatt alakult ki ez így. Megveszi a friss zöldséget-gyümölcsöt, találkozik az ismerősökkel, bekap egy-két frissensült finomságot és hazabattyog a színes szatyrokkal. Mert itt minden nájlonzacskó vagy egy sötétebb árnyalatú rózsaszín vagy narancssárga. Alkudni a zöldség-gyümölcsre és a kész kajákra nem szokás, az egyébként is olcsó. A többi dologra viszont muszáj. Nem is értik, ha nem próbálod meg lealkudni. Úgy néz ki, hogy odamegyek, megfogom az árut ami tetszik, odajön a kofa és elkezdi dícsérni, milyen szép darab, ez itt a legértékesebb stb. aztán megkérdem mennyibe kerül. Mond egy árat amit el kell felezni mert kb. az lesz a normál ára és felajánlani érte. Erre elkezdi rázni a fejét, hogy nem nem, de csak nekem odaadja x ringittért. Ekkor még mindig drgállni kell és mondani egy 10 százalékkal alacsonyabb árat. Ő erre megint rázza a fejét, az már a beszerzési ára, nem teheti, mert nem lesz rajta haszna. végül az első ár 60-70 százalékát fizetem ki. Mondok egy példát. Elmentem az indiai negyedbe anyagot venni, mert a varrógépem kezdedtt berozsdásodni. Ott van egy utca a Jalan Tuanku Abdul Rahman. Itt még egy kis nyelvlecke. A jalan az utca, minden utcanév elé ki van írva. Úgy ejtik, hogy [dzsálán]. Tuanku [tuánku] egy méltóságnév a herceggel egyenlő. Abdul Rahman herceg volt a független Maláj állam első miniszterelnöke. A születésnapja aug 31, az itteni nemzeti ünnep. Már a hónap eleje óta tart a készülődés, minden középületre és az utcák mentén ki vannak rakva a nemzeti zászlók, és állítólag 30-31-én mindenféle izgalmas program lesz a városban. Szóval az indiai negyednek ebben az utcájában egymást érik a méteráruboltok. Selyem, vászon, batikolt, hímzett, mindenféle színben. Árak persze sehol sincsenek kiírva. Elsétálgatva előttük nehéz választani, annyi féle van, hogy més azt sem lehet eldönteni, hogy minden üzlet ugyanazokat árulja-e. Mindegyikhez tartozik 2-3 alkalmazott, amelyikből az egyik kötelezően egy olyan férfiember, aki ért angolul és elég dörzsöllt hogy a pénzes turistától szemtelenül nagy árat követeljen. Megtetszett az egyik türkizkék batikolt. Jobban mondva még nem tudtam, hogy tetszik, mert csak ránéztem a szemem sarkából. Erre rögtön odajött és elkezdte dícsérni, széthajtotta, rámrakta, mennyire jól áll, hogy megy a bőröm színéhez, hogy tudtam eddig enélkül élni. Kérdezem mennyibe kerül, jaj hát csak 65 ringitt. 65 ringitt! 65 semmiképpen, mégis hol él maga, 65 az eszméletlenül sok ezért a négy méterért. Nem tudtam egyébként mennyibe kerülhetnek, de azt biztos hogy ennél sokkal kevesebbe. Ha a felezési szabály itt is érvényben van, akkor ez alapján olyan 30-at tippeltem, annyinál többet nemigen érhet. Mondom neki, hogy 30-at adok. ááá nem minimum hatvanra tudja levinni. Mondom 35 és kész. Csak nekem 50-ért. Akkor adok 38-at. Erre azt mondja, hogy egye fene, legyen 45, de akkor 90-ért vegyek kettőt. Végül 40-et adtam, húzta a száját, de azért elfogadta. Én meg megveregetem a vállamat, ez már igen, fog ez menni, elsőre sikeresen 65-ről 40-re lealkudtam (4000 ftról 2800-ra) 4 méter anyagot. Elégedetten indultam kifelé, miközben már azon járt az eszem, milyen kreációt kellene kihozni belőle, amikor az árus valami diadalmas kacajjal elhadart valamit hátra a többi kollégának blablablabla...turiszt....blablablabla...., akik persze ujjongva tapsoltak és bólogattak. Ez volt az én első alkum. Azzal a bizonytalan érzéssel, hogy most örüljek vagy csalódott legyek, kicsit zavartan léptem ki az üzletből. Nem hagyott nyugodni a dolog. Most én is átvert turista vagyok? A következő helyen okulásomra megkérdeztem egy ugyanolyan darabnak az árát, 20 ringitt csak nekem. Nem hiszem el, akkor ezek szerint 10 ringittnél nemigen ér többet (700 ft), az előző árus már annyira tapasztalt volt, hogy tudta hogy tudom hogy fél árat ér ezért nem dupla árat hanem négyszer annyit mondott. Egy ideig kicsinyes bosszúállásomat tervezgettem: elhatároztam, hogy legközelebb ha megyek majd jól széthajtogattatom vele mindet aztán nem veszek semmit. De azóta túltettem magam rajta. Egyrészt még így sem volt drága, kijön belőle két szoknya meg egy ruha. Másrészt én tehetek róla,hagytam magam rászedni, elvakítottak a csinos batikolt virágminták. Harmadrészt nemigen keres sokat alkalmazottként, túl sokan sem vásárolnak errefelé nyersanyagot, annyi a butik. Legalább szereztem neki egy jó napot.
Már megint elkódorogtam a címben megadott témától. Visszatérve az éjszakai piacra, a helyszín egy egyébként forgalmas vagy több egymás melletti utca lezárása este 6-tól 11-ig. Azért is szeretünk ide járni, mert eddig akárhányszor voltunk, mindig volt valami új. Vannak ugyan állandó arcok, de az árujuk folyton változik. Kedvencünk a 'kutyásék' például nagyon jó dinnyét árulnak, bár legutóbb csak papaya-juk volt. Ami fix, hogy a kutya mindig ott ül a kosáron:) Mi a közös a távirányítóban és frissen fogott lepényhalban? Hogy mindkettőt megtalálni itt. Sok maláj lusta vacsorára főzni, ezért inkább itt esznek. Ma különösen kevesen voltak a kajabódésok, de pl. csütörtökön nem volt zöldséges, csak mindenhol aprítottak, gőzöltek, pirítottak, lángoltak. Mi általában a zöldséget meg gyümölcsöt vesszük meg itt, de csak keveset, hogy gyakran kelljen jönni. Mondjuk vettünk már ágytakarót is, kettőt. A vegetáriánusok paradicsoma, rengeteg zöldségféle van. Minden otthon ismertet is meg lehet kapni, úgyhogy lássunk néhány egzotikumot: Óriási zöldbabok, kínai zöldsalátafélék (Bok Choy). Akár magában is meg lehet enni, a kínaiak általában belerakják a forró levesbe. Már én is csináltam ilyen kínai tésztalevest, van benne borsó, halgolyó, tészta, choy, pirított hagyma, csirke. van ez a ragyás uborka (keserűtök vagy keserűuborka), egyszer vettem, de nagyon keserű. Állítólag szuper egészséges. Kedvencem a Ladies Fingers, "Hölgyujjak" nevű zöldség, nemigen tudom hasonlítani semmihez. Elég nehéz, és tartalmas, mint a bab, ezért sűrűbb levesekbe és rizottóba, lecsóba szoktam rakni. A gyümölcsök közül a rambutánt, mangosztánt, mangót, meg a sima mezei narancsot, banánt, almát szoktuk venni. Bár az alma import, ezért drága gyümölcsnek számít. A meggyről meg a cseresznyéről nem is beszélve. Itt a piacon nincs, de a szupermarketben láttam 3000 Ft fél kiló! Ezzel kellene üzletelnünk:)


A piac különben eszméletlenül zajos, és nem csak a kofák ordibálása miatt. ÁLlandó alaphang egy helikopter propellerhez hasonló zúgás, a benzinmotorokból jön minden egyes asztal alatt, azok adnak áramot a fényhez. A háttérből kihallatszik a baritonhangú müezzin éneke a közeli mecsetből, ahogy hívja misére a hívőket. Most Ramadán hónap van, minden muszlim böjtöl, nem ehetnek és ihatnak napkeltétől napnyugtáig. Ez városonként sőt kerületenként ki van hirdetve, hogy pontosan hány óra hány percet is jelent. Amikor ütött az óra és a mecsetből jön a jelzés, akkor kezdenek el enni. Akkor viszont kötelező, nem szabad aludni vagy tovább éhezni. Enni kell. Nem mintha egy egész napos éhezés után lenne valaki aki el akarná lógni a vacsorát. Ez még egy szabály, ami ébren tartja a mohamedánok napi ritmusát. Ilyenkor dolgozni sem jár be mindenki, vagy ha be is megy, csak pár órára, mert egyszerűen nem bír csinálni semmit. Ez az egy hónap a megtisztulásról szól, a szervezet csak takarékon működik.
Érdekes volt, ma lementünk egy kávézóba 8 előtt. A hely eléggé tele volt, de mi csak kávét akartunk inni. Miközben vártuk a pincért, egyszer csak azt vettem észre, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülő kínai párnak már vagy öt perce kihozták a gőzölgő levest, a szószokat, a mártogatós sülteket, a salátákat, a gyümölcskoktélokat. Már szállják a legyek, de mégsem esznek, hanem a könyvüket olvasssák. Aztán szétnézve az összes asztalon kinn volt az érintetlen kaja meg a jegeskávé, frissen facsart gyümölcslé, jeges pohár vizek, és az emberek vagy olvasnak vagy sms-eznek vagy beszélgetnek egymással. A kisebb gyerekek szemeztek a tányérral, a még kisebbek értetlenül néztek a szülőkre miközben rövid kezükkel próbálták megszerezni a távoli élelmet. Már azon kaptam magamat, hogy én is az órát nézem. Pár perc múlva letették a könyveket, abbahagyták a beszélgetést és néhány másodpercig csöndben vártak. Ekkor felhangzott a müezzin hangja és mindenki nekilátott. Allah Akbar.

Batu Caves

Múlt vasárnap elhatároztuk, hogy kiszabadulunk a városból és szétnézünk a környéken. Már egy ideje terveztük megnézni ezt a templommá alakított mészkőbarlangot, csak mindig közbejött az időjárás. Aznap végre ragyogó napsütésre ébredtünk, úgyhogy fogtunk egy taxit és megadtuk a címet. Közel fél óra volt az út, a város szélén van a barlang Batu falu közelében. A taxisok különben jó fejek, először csak csöndben vezetnek, hallgatják ahogy beszélgetünk, aztán nem bírják ki és megkérdezik, honnan is jöttünk, mit csinálunk itt. És aztán már sorolják is a helyeket, amiket mindenképpen látnunk kell, vagy belekezdenek valami történet mesélésbe, aminek se füle se farka, de azért vigyorgunk egymásra:) Ha bárki is érintkezni vagy bármilyen "sumbang"-ot akarna elkövetni utastársával a taxiülésen, annak itt súlyos következményei vannak.

Végre megérkeztünk. Az egész barlang közvetlenül az autópálya és felüljárók közelében van, nem így képzeltük el először. A szentélykerület bejárata is nagyon díszes, a kapu tele van a hindu istenek és a szent állataik szobraival.

A kapun belépve több színes épület, ezek oszlopokkal körülvett nyitott szentélyek. Bárki beléphet, nem kell eltakarni magadat, de a tisztelet jeléül a cipőt a bejáratnál le kell venni.

Itt áll a világ legnagyobb Murugan szobra 300 liter aranyfestékkel van lefújva. A hindu isten India déli részén, a tamilok területén örvend nagy tiszteletnek már több, mint 3000 éve.

Elindultunk felfelé ezen a hosszú lépcsőn, de kb minden lépcsőfokon volt néznivaló, kapkodtuk a fejünket, leesett állal álltunk és csak bökdösni bírtuk egymást, itt annyira intenzíven áramlik minden, a színek, a szagok, a mozgás, az emberek.

Arról nem is beszélve, hogy tele van állatokkal: makákók ugrálnak és kunyerálnak kaját, galambok és kakasok sétálgatnak a lépcsőkön teljes egyetértésben. Persze, mivel szent állatok, nem szabad bántani vagy elzavarni őket. Mutatok néhány képet, mert nem tudtunk betelni velük:)








A barlang, hát az olyan mint a barlangok általában. Hideg, nyirkos, csöpög, tócsás. Felül nyitott, innen kap egy kis fényt.

Itt van a főszentélyük is, meg több kisebb oltár.

Beültünk az egyik ilyen szentélybe. Két tamil asszony ült velünk szembe, egy kisgyerekkel játszottak.

Nem mondhatnám, hogy egy komoly imahely, az már a külsőségeken is látszik. Hindu bárki lehet, ennek a vallásnak nincsenek dogmái és nem folytat missziós térítést sem, mégis a harmadik legnépesebb a világon.

Kötelező látnivalók I.

Muzium Negara
A Nemzeti Múzeum. Ha külföldön vagyok, fővárosban, mindig meglátogatom a régészeti és a nemzeti múzeumokat, sokat elárul egy országról, hogyan kezeli a saját múltját. Itt Kuala Lumpurban a Nemzeti Múzeum egyben régészeti, de főleg történeti múzeum. Szeptembertől ez lesz a második otthonom, most még mint látogató néztem körül.
Az épület tradicionális maláj palota, keveredve modern elemekkel, 1963-ban építették a II. világháborúban lerombolt Selangor Múzeum helyére. A homlokzaton mozaik mutatja be az ország történetét. Eléggé központban van, egy nagy park mellett, most három metrómegállóra, de ha a helyünkre költözünk (már csak egy hét!), akkor csak egy megállónyira lesz.

Az első terem őskor, íme néhány látnivaló:





Dong Son bronzdob töredékei: a térség vaskori népességének emléke, nem csak doboltak vele, a temetkezésekben is szerepe volt.











A peraki ember:Perak államban találták a 11.000 éves csontvázat, ez a legrégibb emberi csontváz Malaysiában.




A második terem egy kis maláj történelem:






A Setuli Palota kapuja: Setul is egy állam, a szultáni palota a 120 éves tikfa kapuja.














Egy királyi hajó sárkánydísze.


















Avalokitesvara szobra: A buddhizmus egyik istene.
















Wayang Kulit: Bivalybőrből készültek, hagyományos indonéz árny-bábjáték figura.










Harmadik terem: gyarmati történelem








Flor de la Mar: A tenger virága, korának híres és hatalmas hajóját Lisszabonban építették, a portugál karak 1511-ben süllyedt el, tele kincsekkel Szumátra partjainál.













Ezek az ón állatfigurák voltak az első ismert fizetőeszközök a félszigeten, a 15. században, van még krokodil, teknős, elefánt.











Negyedik terem: Malajzia ma. Ezt nem tudom hogy gondolták, politikusok fényképei voltak meg plüssfigurák amiket nyertek nemzetközi rendezvényeken. Volt ott még egy "első maláj az űrben" display, a kivágott fejű űrruha-kartonbábu mögé beállhat a turista fényképezkedni.:)










Kraft Kompleks
Egy kézműves művészkolónia a város közepén, ahol a fafaragók, batikosok, festők dolgoznak saját műhelyeikben, a látogató elbeszélgethet, bekapcsolódhat a munkába. A legjobb, hogy nem akarnak rábeszélni a vásárlásra. A fafaragó bácsika csak baglyokat és orrokat faragott, mindet egyféleképpen a rá jellemző módon. Majd viszünk haza egyet. Festőkből van a legtöbb, voltak naiv festők, meg sok a tematikus: cicafestők, zöldségfestők, mind nagyon barátságos emberek. Az egész egy tradicionális maláj falunak van felépítve.

Taman Rama Rama
Vagyis Pillangó Park, Unangával látogattunk el ide egyik délután.
A park egy többszintes udvar tele növényekkel, tavakkal, csobogókkal, pihenőkkel és persze mindenfelé lepkékkel. Hogy miért nem repülnek el? Mert az egész egy hálóval van lefedve, amely a toldások foltozások alapján sok szökési próbálkozást látott. A mikroklíma extrém párás és meleg a növényzet miatt, ez a leginkább megfelelő a kis szervezetüknek. A lepkék élettartama nagyon rövid, bő egy hónap, periódusuk folyamatos, ezért mindenféle állapotában megfigyelhetőek: hernyó, kikelt felnőtt és öreg példány. Néhány jobban sikerült kép, a legtöbb elmosódott (a fényképezőgép profi, csak én nem tudom még kezelni):
Cethosia Hypsea, avagy a “Maláj Fátyolka” gyönyörű narancs, vörös és fekete színű szárnyainak fűrészfogszerű pereme mintha egy művész élénk fantáziájából szállt volna ki. Lehet, hogy tényleg a természet utánozza a művészetet? Leggyakoribb Malajziában és Szingapúrban, szárnyfesztávolsága elérheti a 8 cm-et (és ez kicsinek számít!) A hím és a nőstény különbözik: ez egy hím, mert az alapszíne vörös, nem fekete. A pillangófiúk egyébként sokkal energikusabban repülnek, mint a lányok. Csak természetes erdőségekben található meg, mert a gazdanövénye, ami nem más mint a Szingapúri Adénia (Adenia macrophylla), csak Szingapúrban és Johor erdeiben honos. Ez azért fontos, mert ennek a növénynek a fiatal leveleinek a fonákjára vagy indáira hajlandó csak lerakni a tojásait. 6 napba telik a tojásból kikelni a hernyónak, miután kirágja magát belőle és teljesen felfalja. Aztán 14-15 nap alatt megnő és lárvaként függőlegesen csüng egy ágról 8-9 napig, amikor elkészül a felnőtt lepke. Teljes átalakulás, ugye? Ezután az élete mindössze 7-12 napig tart.


Papilio Helenus, vagyis a "Vörös Heléna", ökozónája India déli része és Délkelet-Ázsia, szárnyfesztávolsága 10-12 cm. Szegény 5000 láb magasságban is jól érzi magát, ezért sok közülük fent a háló tetején pihent. Azért vörös a neve, mert nyitott állapotban hátsó pár szárnyain vörös félholdak láthatók.








Parthenos Sylvia a Tarkalepkék családjába tartozik, Maláj Kék Clippernek (Ollózó) is hívják, mert nagyon gyorsan csapkod szárnyaival. Színe térségenként változik: Malajziában kék, Indiában zöld, Fülöp-szigeteken barna.






Tirumala Limniace vagyis a "Kék Tigris". Az Indiában őshonos pillangó nagyon lassan, könnyedén száll. Egy orrfacsaróan büdös ausztrál gyerek állt az egyik teraszon, de nem viccelek, méterekről bűzlött az izzadtságtól. És láss csodát, a kis lények imádták, körbedongták, rászálltak! Ugyanis ez a faj nagy mocsárrajongó, szeret dagonyázni, vizenyős, rothadó talajok felett tápanyagot gyűjteni, és ezért az izzadság (sőt a könnyek és a vér is) nagyon vonzó terület nekik.

Trogonoptera brookiana Raja Brooke's Birdwing. Sir James Brooke, Sarawak első fehér rádzsájáról kapta a nevét. (Kis kitérő: Sarawak Borneó szigetén Malajzia egyik állama. Összesen tizenhárom államból kilencnek van örökletes szultánja és négynek kormányzója. A szultánok közül választják meg négy évente az államfőt, vagyis a királyt, de a kormányzás a parlament és a mniszterelnök kezében van).
Szóval Malaysia nemzeti pillangója. Nemzeti pillangó, ilyen is van, gazdag ország:)A nőstényben több a fehér és kék.








Csak néhányat mutattam be, de ennél jóval többet tudtunk megfigyelni. A shopban üvegfalon keresztül az összes faj látható kiterítve.










Egyébként a belvárosban is vannak hatalmas példányok, csak azok nem pillangók, hanem közönséges molylepkék, mégis sokkal méretesebbek és díszesebbek, mint az otthoniak. A nevük Lyssa zampa vagyis laoszi barna lepke, 16 cm-esre is megnőhet és júniustól augusztusig ellepik a várost. Félelmetes, igazi házörző, az egyik az ablakunkon tanyázott két napig.

Amikor kijöttünk, megkérdeztem újdonsült barátnőmet:
- Na hogy tetszett?
- Imádnivaló, csak azt sajnálom, hogy korábban nem tudtam róla. Jó lett volna elhozni az idelátogató rokonokat is (ő Sri lankai egyébként).
Szegény rokonok, plázalexikonként tértek haza. :)

Pasar Seni
A Városi Piac. 1888 óta itt tartották a zöldség és állatpiacokat. Az art deco épület 1936-ban nyitott meg, továbbra is mezőgazdasági piacként, majd a 70-es években a Maláj Örökségvédelmi hivatal felújítatta (csoda, általában mindent lebontanak) és kulturális-kézműves központtá alakította. Kb. mint a Fővám téri piac, csak sokkal színesebb. Igazi keleti bazár. Külön kínai utcák, maláj utcák, indiai utcák vannak benne. Alkudni kötelező!


Volt itt tradicionális kopi tiam (kávézó) a teát és kávét a kínaiak ilyen csészében adják, hozzá vajas-kayas piritós. A kaya kókusztejből és kacsatojásból kikevert, cukorral és pandanussal (ez egy pálmaféle, otthon szobanövény) ízesítik. Barnás trutyi, összességében olyan, mint a mézes-vajas piritós.
Csak dugiban sikerült fotózni, nem nagyon engedték, annyira féltik az áruikat. Nagy hagyománya van itt a Pasar Malamnak (éjszakai piac) is, arról majd legközelebb...

Ázsia illata

Mindenki azt mondta, hogy van valami fűszeres, szúrós illat Ázsiában, amit az európai ember nem tud elviselni, csak megszokni. Hiába szaglásztam, amikor kiléptem a repülőből, nem éreztem semmit a fülledt melegen kívül.
A városról egyelőre annyit tudok mondani, hogy több kerületből, városrészből áll, és teljesen különböznek egymástól. Ahol a hotel van, KLCC (Kuala Lumpur City Center), a business központ, itt vannak a híres Petronas tornyok (a szobánk ablaka is a tornyokra néz), drága plázák, éttermek, szórakozóhelyek, luxushotelek, minden sarkon Starbucks, plázánként akár kettő. Aránytalanul megfizethetetlen az átlag helyi árakhoz képest, mégis folyton tömve van az összes létesítmény, főleg külföldiekkel. Egy-két napig oké, de amikor rájöttünk, hogy nem turisták vagyunk, és meg kell találnunk a reális árú kajáldákat és bevásárlóközpontokat, akkor ki kellett mozdulni a központból.
Na jó, azért itt is akad egy-két meglepő dolog az unalmas felhőkarcolók és üzletek mellett. Elmentem az erdőparkba, amolyan 'tartsunk meg egy darabot az eredeti őserdőből a város közepén' dzsungel. Az bejáratánál, ahol könyveket lehet vásárolni, meg valami rovarkiállítás is volt (gondoltam majd utána megnézem, nem tudtam ekkor , hogy nem ide fogok visszajutni) pici majmocskák rosszalkodtak, lesütött szemmel vonultak el, amikor az idős biztonsági őr lehordta őket:) A fejkendős recepcióstól megkérdeztem, mennyi a beugró, mondta hogy ingyenes, csodás és merre kell mennem? amerre akarok, hat ösvény van. Találomra elindultam az egyiken. Kiépített ösvény, egyre feljebb visz egy domboldalon. Közben mindenfelé elágazások: jobbra orchidea ház, balra ültetvények – ez volna a dzsungel? Hahh! Nem is olyan izgalmas. Ahogy egyre feljebb kapaszkodtam, kezdtek elágazni az utak, egyre sötétebb lett. Egy pillanatra megálltam. Elöl-hátul sehol egy lélek se. Ugyan már, ez csak egy kiépített park! Másztam tovább, a papucs nem a legjobb ötlet egy ilyen túrára. OKé, nem kell machete-vel ösvényt vágni, de csorog rólam a víz, 50 fok van és tele vagyok moszkítócsípésekkel. Megint megálltam. Fél órája bolyongok, és még vizet sem hoztam magammal. Ha visszafordulok, hamarabb kijutok vajon? Ekkor megmozdult valamelyik levél, jajj és még mindig mozog, miért nem kérdeztem meg van-e guided tour? Jobb ha sietek, egyre beljebb értem. Itt már nem hallani a város zaját. Végre egy tábla! Mi? Vigyázat a rovaroktól! És egy másik: Nem vállalnak felelősséget a balesetekért és halálesetekért! Már csak ez kellett. Ahogy felértem egy magas platóra, végre megpillantottam két kínai lányt, volt velük egy idősebb férfi, meg egy maláj. Szerintem ő volt a vezető, mert nagyon magyarázott nekik. Hála az égnek. Éppen indultak az egyik ösvényen, én meg észrevétlenül csapódtam. Ekkor megállt az elöl vezető férfi, megfordult és megkérdezte: Mit akarok, honnan jöttem? Esetleg szeretnék csatlakozni? Naná, magyar vagyok, és ha lehet csatlakoznék (a kis kínai rögtön rávágta hogy Budapest!) A vezető mindent elmondott a környező fákról, zöld levelekről, jó kedélyben, vicceket mesélve telt el a séta. A gombák 90 százaléka mérgező itt, megmutatta a durianfát, a gyömbérleveleket, hogy mi a különbség Tarzan és Jane liánja között, végig szórakoztatott minket. Aztán elértük a legmélyebb pontját az erdőnek, ahol egy nagy szakadék volt és csak függőhidakon lehet közlekedni. Ekkor vettem észre, hogy mögém is csatlakozott valaki, üdvözöltük az angolt is, így már hatan folytattuk az utunkat. Ment a viccelődés, amikor egyszer csak hátranézek a függőhíd közepén és az angol sehol. Kérdeztem, senki nem látta, én beszéltem vele utoljára. Szólongattuk, de a majmokon kívül nem válaszolt senki. Akár egy Agatha Christie regény kezdete...

Egyelőre ennyit a városközpontról:) Tőle északra terül el Kampung Baru, a maláj "enklávé". 5-10 perc gyalog, de mekkora különbség! Faépületek, sátorszerű közétkezdék, bazársorok. 1899-ben alapították a britek, jelentése "Új Falu" és ők látták el mezőgazdasági termékekkel az ekkor már 20.000 lakosú (főleg kínaiak, malájok és néhány európai) várost. Néhány részéből sikerült olyan fotót készíteni, ahonnan jól látszik a közeli City kontrasztja. Tény, hogy nem valami felüdítő látvány és érzés itt sétálni, és a város is látja ezt, csakhogy a fejlesztés nem olyan egyszerű, üzleti, etnikai, kulturális, emberi problémákba ütközik. Vannak a radikálisok, akik el akarják söpörni és kiterjeszteni ide a City felhőkarcolóit, és vannak a lokálpatrióták, akik szerint fel lehetne használni a turizmusban, hogy a turisták ne azt gondolják, hogy a Petaling Streetre (Chinatownban egy bazársor, tele hamisított nyugatmajmoló kacatokkal, Rolexszekkel és LV táskákkal) kell menniük, ha igazi maláj piacot akarnak látni. Mivel a kínaiak monopolizálják szinte az egész várost, és kezükben tartják a turizmust is, érthető, hogy a sajátjukat fogják forszírozni.

Érthetetlen, hogy ha lehet a városban külön Chinatown, és van Little India is, akkor miért éppen Malájsarok ne lehetne? A malájok sajnos nem az a magukat jól marketingelő nép, nem itt tartanának, ha nem lett volna annyi kínai és indiai bevándorló. Szóval visszatérve Kampung Barura, olyan igazi maláj, álmos kis falu, akik nem engedik ki a kezük közül a földet. Igaz, egyre több itt is az indonéz, de csak mint bérlők. De van még egy dolog. Mivel a fejlődésébe nem fektetnek, ezért itt vannak azok az egyedi, tradicionális száz éves faépületek, amelyeknek a megóvásával szinte senki sem törődik. (Van nekik is örökségvédelmi hivataluk, erről majd később írok.) Felmerült, hogy ha ezek az épületek elvesznek, akkor a város egyike lesz azoknak a betondzsungeleknek, amelyekben sétálva semmi különleges vagy helyi íz (illat) nincs, és szinte figyelmeztetni kell magad, hogy hol vagy. Lehet ez túlzás, de összességében nagyon nagyok a kontrasztok, egyszerűbb újat építeni, mint a pusztulófélben lévő régit felújítani, szóval a kiegyenlítésre nem igazán törekednek.