Pasar Malam

Végre vasárnap levittem a magammal a fényképezőgépet a helyi piacra. Na nem eladni, csak használni: ez a legszínesebb jelenség itt. Ha valaki a hétköznapokba szeretne észrevétlenül belelátni, azt hiszem a Pasar Malamban mutatja meg a térség az igazi arcát. A kiejtése [pazár málám]. Annyi már ragadt rám a maláj nyelvből, hogy ezt a két szót szótár nélkül is le tudom fordítani: a 'pasar' a piac, mint az arab területek 'bazaar'-ja, onnan vették át az elnevezést. 'Pasar Seni' már írtam róla, az volt a kézműves piac, a 'seni' művészetet jelent. A 'malam' az éjszaka, így köszönnek jó éjszakát: 'Selamat malam!' Na ennyit a nyelvórából, mindenki írja le a szótárfüzetébe és ismételgesse a szavakat:)
Az éjszakai piac itt fogalomnak számít, teljesen természetes, hogy a maláj anyuka a maláj kisgyerekével este 8-kor elindul a piacra bevásásrolni, Valószínűleg a nappali hőség miatt alakult ki ez így. Megveszi a friss zöldséget-gyümölcsöt, találkozik az ismerősökkel, bekap egy-két frissensült finomságot és hazabattyog a színes szatyrokkal. Mert itt minden nájlonzacskó vagy egy sötétebb árnyalatú rózsaszín vagy narancssárga. Alkudni a zöldség-gyümölcsre és a kész kajákra nem szokás, az egyébként is olcsó. A többi dologra viszont muszáj. Nem is értik, ha nem próbálod meg lealkudni. Úgy néz ki, hogy odamegyek, megfogom az árut ami tetszik, odajön a kofa és elkezdi dícsérni, milyen szép darab, ez itt a legértékesebb stb. aztán megkérdem mennyibe kerül. Mond egy árat amit el kell felezni mert kb. az lesz a normál ára és felajánlani érte. Erre elkezdi rázni a fejét, hogy nem nem, de csak nekem odaadja x ringittért. Ekkor még mindig drgállni kell és mondani egy 10 százalékkal alacsonyabb árat. Ő erre megint rázza a fejét, az már a beszerzési ára, nem teheti, mert nem lesz rajta haszna. végül az első ár 60-70 százalékát fizetem ki. Mondok egy példát. Elmentem az indiai negyedbe anyagot venni, mert a varrógépem kezdedtt berozsdásodni. Ott van egy utca a Jalan Tuanku Abdul Rahman. Itt még egy kis nyelvlecke. A jalan az utca, minden utcanév elé ki van írva. Úgy ejtik, hogy [dzsálán]. Tuanku [tuánku] egy méltóságnév a herceggel egyenlő. Abdul Rahman herceg volt a független Maláj állam első miniszterelnöke. A születésnapja aug 31, az itteni nemzeti ünnep. Már a hónap eleje óta tart a készülődés, minden középületre és az utcák mentén ki vannak rakva a nemzeti zászlók, és állítólag 30-31-én mindenféle izgalmas program lesz a városban. Szóval az indiai negyednek ebben az utcájában egymást érik a méteráruboltok. Selyem, vászon, batikolt, hímzett, mindenféle színben. Árak persze sehol sincsenek kiírva. Elsétálgatva előttük nehéz választani, annyi féle van, hogy més azt sem lehet eldönteni, hogy minden üzlet ugyanazokat árulja-e. Mindegyikhez tartozik 2-3 alkalmazott, amelyikből az egyik kötelezően egy olyan férfiember, aki ért angolul és elég dörzsöllt hogy a pénzes turistától szemtelenül nagy árat követeljen. Megtetszett az egyik türkizkék batikolt. Jobban mondva még nem tudtam, hogy tetszik, mert csak ránéztem a szemem sarkából. Erre rögtön odajött és elkezdte dícsérni, széthajtotta, rámrakta, mennyire jól áll, hogy megy a bőröm színéhez, hogy tudtam eddig enélkül élni. Kérdezem mennyibe kerül, jaj hát csak 65 ringitt. 65 ringitt! 65 semmiképpen, mégis hol él maga, 65 az eszméletlenül sok ezért a négy méterért. Nem tudtam egyébként mennyibe kerülhetnek, de azt biztos hogy ennél sokkal kevesebbe. Ha a felezési szabály itt is érvényben van, akkor ez alapján olyan 30-at tippeltem, annyinál többet nemigen érhet. Mondom neki, hogy 30-at adok. ááá nem minimum hatvanra tudja levinni. Mondom 35 és kész. Csak nekem 50-ért. Akkor adok 38-at. Erre azt mondja, hogy egye fene, legyen 45, de akkor 90-ért vegyek kettőt. Végül 40-et adtam, húzta a száját, de azért elfogadta. Én meg megveregetem a vállamat, ez már igen, fog ez menni, elsőre sikeresen 65-ről 40-re lealkudtam (4000 ftról 2800-ra) 4 méter anyagot. Elégedetten indultam kifelé, miközben már azon járt az eszem, milyen kreációt kellene kihozni belőle, amikor az árus valami diadalmas kacajjal elhadart valamit hátra a többi kollégának blablablabla...turiszt....blablablabla...., akik persze ujjongva tapsoltak és bólogattak. Ez volt az én első alkum. Azzal a bizonytalan érzéssel, hogy most örüljek vagy csalódott legyek, kicsit zavartan léptem ki az üzletből. Nem hagyott nyugodni a dolog. Most én is átvert turista vagyok? A következő helyen okulásomra megkérdeztem egy ugyanolyan darabnak az árát, 20 ringitt csak nekem. Nem hiszem el, akkor ezek szerint 10 ringittnél nemigen ér többet (700 ft), az előző árus már annyira tapasztalt volt, hogy tudta hogy tudom hogy fél árat ér ezért nem dupla árat hanem négyszer annyit mondott. Egy ideig kicsinyes bosszúállásomat tervezgettem: elhatároztam, hogy legközelebb ha megyek majd jól széthajtogattatom vele mindet aztán nem veszek semmit. De azóta túltettem magam rajta. Egyrészt még így sem volt drága, kijön belőle két szoknya meg egy ruha. Másrészt én tehetek róla,hagytam magam rászedni, elvakítottak a csinos batikolt virágminták. Harmadrészt nemigen keres sokat alkalmazottként, túl sokan sem vásárolnak errefelé nyersanyagot, annyi a butik. Legalább szereztem neki egy jó napot.
Már megint elkódorogtam a címben megadott témától. Visszatérve az éjszakai piacra, a helyszín egy egyébként forgalmas vagy több egymás melletti utca lezárása este 6-tól 11-ig. Azért is szeretünk ide járni, mert eddig akárhányszor voltunk, mindig volt valami új. Vannak ugyan állandó arcok, de az árujuk folyton változik. Kedvencünk a 'kutyásék' például nagyon jó dinnyét árulnak, bár legutóbb csak papaya-juk volt. Ami fix, hogy a kutya mindig ott ül a kosáron:) Mi a közös a távirányítóban és frissen fogott lepényhalban? Hogy mindkettőt megtalálni itt. Sok maláj lusta vacsorára főzni, ezért inkább itt esznek. Ma különösen kevesen voltak a kajabódésok, de pl. csütörtökön nem volt zöldséges, csak mindenhol aprítottak, gőzöltek, pirítottak, lángoltak. Mi általában a zöldséget meg gyümölcsöt vesszük meg itt, de csak keveset, hogy gyakran kelljen jönni. Mondjuk vettünk már ágytakarót is, kettőt. A vegetáriánusok paradicsoma, rengeteg zöldségféle van. Minden otthon ismertet is meg lehet kapni, úgyhogy lássunk néhány egzotikumot: Óriási zöldbabok, kínai zöldsalátafélék (Bok Choy). Akár magában is meg lehet enni, a kínaiak általában belerakják a forró levesbe. Már én is csináltam ilyen kínai tésztalevest, van benne borsó, halgolyó, tészta, choy, pirított hagyma, csirke. van ez a ragyás uborka (keserűtök vagy keserűuborka), egyszer vettem, de nagyon keserű. Állítólag szuper egészséges. Kedvencem a Ladies Fingers, "Hölgyujjak" nevű zöldség, nemigen tudom hasonlítani semmihez. Elég nehéz, és tartalmas, mint a bab, ezért sűrűbb levesekbe és rizottóba, lecsóba szoktam rakni. A gyümölcsök közül a rambutánt, mangosztánt, mangót, meg a sima mezei narancsot, banánt, almát szoktuk venni. Bár az alma import, ezért drága gyümölcsnek számít. A meggyről meg a cseresznyéről nem is beszélve. Itt a piacon nincs, de a szupermarketben láttam 3000 Ft fél kiló! Ezzel kellene üzletelnünk:)


A piac különben eszméletlenül zajos, és nem csak a kofák ordibálása miatt. ÁLlandó alaphang egy helikopter propellerhez hasonló zúgás, a benzinmotorokból jön minden egyes asztal alatt, azok adnak áramot a fényhez. A háttérből kihallatszik a baritonhangú müezzin éneke a közeli mecsetből, ahogy hívja misére a hívőket. Most Ramadán hónap van, minden muszlim böjtöl, nem ehetnek és ihatnak napkeltétől napnyugtáig. Ez városonként sőt kerületenként ki van hirdetve, hogy pontosan hány óra hány percet is jelent. Amikor ütött az óra és a mecsetből jön a jelzés, akkor kezdenek el enni. Akkor viszont kötelező, nem szabad aludni vagy tovább éhezni. Enni kell. Nem mintha egy egész napos éhezés után lenne valaki aki el akarná lógni a vacsorát. Ez még egy szabály, ami ébren tartja a mohamedánok napi ritmusát. Ilyenkor dolgozni sem jár be mindenki, vagy ha be is megy, csak pár órára, mert egyszerűen nem bír csinálni semmit. Ez az egy hónap a megtisztulásról szól, a szervezet csak takarékon működik.
Érdekes volt, ma lementünk egy kávézóba 8 előtt. A hely eléggé tele volt, de mi csak kávét akartunk inni. Miközben vártuk a pincért, egyszer csak azt vettem észre, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülő kínai párnak már vagy öt perce kihozták a gőzölgő levest, a szószokat, a mártogatós sülteket, a salátákat, a gyümölcskoktélokat. Már szállják a legyek, de mégsem esznek, hanem a könyvüket olvasssák. Aztán szétnézve az összes asztalon kinn volt az érintetlen kaja meg a jegeskávé, frissen facsart gyümölcslé, jeges pohár vizek, és az emberek vagy olvasnak vagy sms-eznek vagy beszélgetnek egymással. A kisebb gyerekek szemeztek a tányérral, a még kisebbek értetlenül néztek a szülőkre miközben rövid kezükkel próbálták megszerezni a távoli élelmet. Már azon kaptam magamat, hogy én is az órát nézem. Pár perc múlva letették a könyveket, abbahagyták a beszélgetést és néhány másodpercig csöndben vártak. Ekkor felhangzott a müezzin hangja és mindenki nekilátott. Allah Akbar.