Ingoványos területen

Adakozó kezünket a természet felé nyújtva egy hétvégét a tengerparti mocsárban töltöttünk. Úticélunk egy természetvédelmi terület, egyike azoknak az urbanizációtól mentes utolsó sarkoknak, amelyek még vígaszt nyújtanak a maláj korszellemtől mentesülni vágyó alanyoknak. Feladatunk négyszáz mocsári mangrove facsemete elültetése.
Az önkéntes jelentkezők két órás buszúttól kellően elálmosodva az erdő szélén ébrednek fel, ahonnan negyven fokban gumicsizmában és viseltes ruhában felvértezve indulnak gyalogos túra keretében a partra. A mocsárhoz érve csapatvezetőnk néhány instrukciót közölt az agyagos talajban való helyváltoztatásról. Minden egyes lépésnél húsz centire süllyed egy felnőtt ember a talajba. Egy helyben állva ez másodpercenként két centivel növekszik, azonban kétszer ugyanoda lépve az iszap már felmelegszik és felhígul, ezért a mélység ezzel arányosan növekszik. Kellően elmerülve vákumhatás keletkezik a csizmatalp alatt, amely megnehezíti a haladást, hacsak nem az egész mocsárt is emeljük a lábunkkal együtt. Mivel ez senkinek sem sikerült, az egyetlen megoldás a lábfej elfordítása. Sokan erre a fizikai törvényre nem jöttek rá, emiatt számos csizma merült peremig a mocsárba, a gazdájuk pedig az iszapba, szaporítva a mezítlábas önjelölt természetvédők számát.


Az ültetés, mint minden erdőtelepítésnél, itt is facsemeték talajba helyezésével indult. Az iszapba egy fatuskóval fúrt kellően mély lyukba belehelyezzük az agyaglabdával életben tartott facsemetét. A süllyedést elkerülve lábainkat eközben folyamatosan mozgásban kell tartani. A facsemetét mellé szúrt karóhoz madzaggal ráerősítjük és voilá! Az öntözéstől természetesen ez esetben el lehet tekinteni.

Ez a folyamat, tehát egyetlen fa elültetése a nehezítő tényezők miatt két embernek tíz percig tartott. Ültetés közben rengeteg kúszóhalat és kisebb-nagyobb rákfélét figyelhettünk meg, akik láthatóan kiválóan érzik magukat környezetükben. A mangrove egy olyan trópusi fa, amely tengerparti vizenyős területeken, sósvízi mocsarakban nő. A tengerparti mocsarak azért különlegesek, mert a folyóvizek édesvize keveredik a tengervízzel, olyan mikroklímát és félsós vízi élőhelyet kialakítva, amelyet csak bizonyos rákok, osztrigák és szárazföldi halfajok tudnak elviselniA fa gyökerei léggyökerek, a talaj felett lebegnek, a gyökérzet apró mellékágaival csatlakozva az iszapos agyaghoz. Érdekes, hogy Délkelet-Ázsiában az utóbbi évtizedek építkezései miatt kivágott erdők után maradt turistaparadicsomokban, a fehér homokos tengerpartokon okozott legnagyobb kárt a tsunami. Nem csoda, hogy természetes állapotban az itteni tengerpartok háromnegyede mangroveerdő volt, a szökőárok elleni legkiválóbb védelem. A part mentén növő fák ugyanis erős talajfogó és szűrő hatásuk miatt megtörik a hullámokat, erős kapaszkodó gyökerei segítik megelőzni a talajeróziót. Ráadásul a gyökerek alatti üledék nehézfémek gyűjtőhelye, amelyek a tengervizet is táplálják. Ezek pusztulásával így nemcsak a mocsarak és a tengervizek élővilága sérül, hanem azé a számtalan madárfajé is, amelyek fő táplálékforrása is itt található. Ennyi indok elég is arra, hogy a 2004-es szökőár óta Malajzia és Thaiföld is célul tűzte ki a mangroveerdők újratelepítését, amelyhez bárki csatlakozhat.
Az agyagtól tíz kilóssá nehezedett csizmáinkban hagytuk el a mocsarat. Gondterhelten pillantottam vissza. Össze-vissza, szakszerűtlenül elültetett félméteres girbe-gurba karók látványa fogadott. Nem vagyok nagy kertész, de elnézve ezeket a gyakran csak néhány arasznyi távolságra ültetett ágakat nagyon nehéz elhinni, hogy tíz év múlva erdő lesz belőle. Nem csodálkoznék, ha a négyszázból csak húsz élné túl.